MézLexikon

Mézlexikon oldalunkon minél több információt szeretnénk megosztani, a különböző fajtamézekről, és a méhek által előállított anyagokról, azoknak az egészségre gyakorolt lehetséges jótékony hatásairól. Mindezek mellett, magukról a méhekről is, hogy átfogó képet kaphassanak azok akiket érdekel a méhészet és a természet ezen apró csodája.

Az egyik legközismertebb élelmiszerünk a méz. Írásos emlékek szerint már évezredek óta jelen van, mint a legtermészetesebb táplálék. Egy 16 000 éves spanyolországi sziklarajz, egy lépesmézet gyűjtögető embert, mézvadászt ábrázol.
A méz, és minden a méhek által, a táplálkozásra, a kaptár védelmére és belső ökoszisztémájának megőrzésére előállított anyag gyógyhatásának ismerete is egyidős a méz megjelenésével.

Tartalom
Akácméz:

Az egyik legismertebb és egyben legkeresettebb magyarországi fajtaméz a víztiszta, halványsárga, néha enyhén zöldes árnyalatú akácméz. A jellegzetes akácvirág illatú méz íze egyáltalán nem domináns, sőt inkább kellemesen lágy és édes. Magas gyümölcscukor tartalma miatt a világ legkevésbé kristályosodó mézeinek egyike (vagyis sokáig folyékony marad).

A Magyarországon termelt akácméz különleges minősége miatt Hungarikumnak számít. Nem domináns ízkarakterének köszönhetően az italok (tea, limonádé) és sütemények szívesen használt édesítőszere. Fogyasztása önmagában, kenyérrel-vajjal, teában, sütés-főzéshez, müzli alkotórészként stb. Használják még mézes likőrök édesítéséhez és mézbor készítéséhez is.
Mint a virág teája, az akácméz is ajánlott gyomorsav túltermelés miatti emésztési zavarok kezelésére, erősíti az immunrendszert, csonterősítő, és méregtelenítő hatású. Megfázásos időszakban, jótékony hatása miatt közkedvelt méz.

(ff mézlexikon.)

Gesztenyeméz:

Az ínyencek kedvenc csemegéje. Gesztenyevirág illatú, íze jellegzetes, enyhén kesernyés utóízű. Fogyasztása önmagában vagy ízesítőként javasolt. A szelídgesztenyések nyár eleji virágaiból származó, magas ásványianyag tartalmú méz. A Kárpát-medence legértékesebb méze.
A gesztenyeméz színe a borostyánsárgától a sötétbarnáig terjed. Íze jellegzetesen kesernyés. Jó hatással van a vérszegénység, kimerült- legyengült állapot és étvágytalanság esetén, szíverősítő segíti a vérképződést, elősegíti a sebgyógyulást, de használható visszértágulat kezelésére is. Sütéshez, főzéshez kesernyés íze miatt nem ajánlott.

(ff mézlexikon.)

Hársméz:

Íze igen intenzív és pikáns, fűszerezett. Színe a gyűjtés idejétől függ (világossárgától a sötétsárgáig). Erősen hársfavirág illatú. Lassan kristályosodik. Hörghurutra kiváló. Alkalmas lázas betegségek enyhítésére és görcsoldásra is. Álmatlanság, idegesség leküzdésére is kiváló hatású. Viszont főzéshez nem ajánlott az enyhén kesernyés íze miatt. Más mézekbe kerülve gazdagítja azok zamatát.

(ff mézlexikon.)

Lépesméz:

A lépesméz a viaszával együtt tárolt, eladott és fogyasztott méz. Habár Magyarországon különlegesnek számít, minden méz eredetileg lépesméz, de további felhasználás céljából a méhész kinyeri a mézet, többnyire pergetéssel. Magát a lépet méhviaszból a méhek készítik. A viasz a méhek „váladéka”. A viaszlép aranysárga színű hatszögletű sejtekből áll, melybe az érett akácmézet a méhek elraktározzák, és mivel a méz higroszkópos, a későbbi vízfelvétel meggátlása miatt lefedik, viasz és propolisz keverékéből álló szürkésfehér sejtfedéllel. A lépes méz minden alkotóeleme fogyasztható!

A lépesmézre a különböző országokban más szabályok vonatkoznak.

A görögök használnak sötét lépet is lépesmézhez. Magyarországon sokáig csak a teljes egészében méhek által épített műlép lehetett első osztályú. Itt a lépesméz különlegességnek számít, kevesen foglalkoznak vele. A lépesméztől Magyarországon a következőket várják el: Teljesen új építésű, a sejtek szabályosak, méretük egyenletes legyen, ne legyen benne virágporos vagy fiasításos sejt. A fedelezés tiszta fehér, és méhtetű nyűvétől mentes legyen, ne legyen propoliszos. A méz világos legyen.

Lépes méz felhasználása étkezési céllal:

A keretes kaptár és a pergetés elterjedéséig (XX. Század eleje) a méz ebben a formában került fogyasztásra. A lépes mézet ma desszertként vagy különleges édességként fogyasszuk. Célszerű tányéron apró kockákra vágva tálalni és önmagában fogyasztani. Minden része fogyasztható, de vannak akik a viaszt nem nyelik le, hanem szopogatás rágás után kiköpik. Másik fogyasztási formája ha üvegből vagy tálból a lép a lépgerincről lekanalazva van fogyasztva, így kevesebb viaszt veszünk szánkba, ami könnyebben lenyelhető.

A viasz ajánlott emésztési zavarok esetén, magas nyomelem, vitamin és enzimtartalma miatt.

Lépes méz felhasználása terápiás céllal:

Kiváló segítség arc-, és homloküreg gyulladások kezelésénél, illetve virágpor allergia megelőzésére és kezelésére is. A terápia lényege, hogy a lépes mézet mindenestül kell elfogyasztani és a viaszos részt, különösen a sejtfedél viaszt még hosszasan rágógumi szerűen rágcsálni kell. A lépes méz ily módon való fogyasztása által az orrdugulás nagyon gyorsan megszűnik, tüsszögés, viszketés, orrfolyás gyorsan enyhíthető. Még a makacs allergia eltüntetésére is van mód.

(ff mézlexikon.)

Méhviasz:

A méhviasz a fiatal méhek terméke, melyet a lépek építéséhez használnak fel. A fiatal dolgozók virágport fogyasztva állítják elő, és a potrohuk hasi oldalán lévő viaszmirigyből választják ki apró pelyhek formájában. A méhviasz a kiválasztódáskor teljesen áttetsző, majd miután a méhek rágással képlékennyé teszik, fehér színű lesz. Az általunk is ismert sárgás színét a pollenekben található olajoktól és a propolisztól kapja.

Méhviasz felhasználása, mint kozmetikum:

A méhviasz, egyedi tulajdonságai miatt, ideális összetevője a kozmetikumoknak és szappanoknak. Rendkívül magas az A-vitamin tartalma, amely ösztönzi az egészséges sejtek fejlődését. A méhviasz a bőrbe nem szívódik fel és nem gátolja a bőrlégzést sem. Egy finom védőréteget képez a bőrön, ami megakadályozza a bőr kiszáradását és véd az időjárás hatásaitól. Sejtregeneráló, vérkeringést serkentő, gyulladáscsökkentő, baktériumölő, bőrnyugtató, sebgyógyulást serkentő.

Méhviasz felhasználása, mint méhviaszos csomagoló:

A méhviaszos kendő az alufólia és a Folpack környezetbarát alternatívája. A méhviaszos edénysapka remekül használható az edények lefedésére hűtőben. Szendvicseket, sajtokat és egyéb élelmiszert csomagolhatunk bele. Tisztítása egyszerű, elég egy nedves kendővel letörölni. A meleg vizet és a mosogatógépet nem kedveli. A méhviaszos csomagoló házilag is elkészíthető.

Méhviasz felhasználása, mint gyertya:

A méhviasz az egyetlen olyan gyertya, ami tisztítja a levegőt, hisz égetése során negatív ionok szabadulnak fel, melyek megkötik a port, a baktériumokat és az allergén anyagokat a levegőben. A tiszta méhviasz gyertya teljes egészében természetes összetevőkből áll. Mivel a méhviasz olvadáspontja magas, lassan ég, tovább tart. A méznek és a propolisznak köszönhetően hozzáadott illatanyag nélkül is kellemes illatot áraszt. A méhviasz gyertya lángja melegebb, sárgásabb színű, mint a többi gyertyáé.
Sokszor más viasszal keverik, főleg parafinnal, de ezzel a méhviasz gyertya elveszíti az eddig felsorolt jótékony hatását.

(ff mézlexikon.)

Napraforgóméz:

A napraforgóméz sajátságos ízű, kellemesen aromás, illatos, ízletes mézfajta. Közepesen gyorsan kristályosodik. Gyakran készül belőle krémméz. Színe aranysárgától a narancssárgáig terjed. A napraforgóméz sütésre, vajas kenyérre kenve vagy teába téve is kitűnő. Prosztata betegségekre, koleszterinszint csökkentő, szervezeterősítő.

(ff mézlexikon.)

propolisz

(avagy méhszurok) egy gyantás, ragacsos anyag, amelyet a méhek a kaptár védelmére, a baktériumok és egyéb kórokozók ellen gyűjtenek. Jellemzően ragadós, sárgásbarna, kellemes illatú anyag. A fák rügyeiről, fiatal ágairól, levélnyeleiről gyűjtik be a méhek, átalakítják, azután a kaptárak tömítésére és fertőtlenítésére használják. A fő forrás a fekete nyár rügypikkelyein kiválasztódó enyves bevonat. Egyéb növényekről, égerről, tölgyről, napraforgóról, fenyőkről is gyűjtenek.

A méhek akkor gyűjtik a propoliszt, amikor nincs nektárgyűjtő szezon, és amikor a fiatalabb dolgozók az utódokat etetik. Általában dél körül gyűjtik, amikor a hőmérséklet 20 °C-nál magasabb, és a gyanta folyékony.

Propolisz szerepe a kaptárban

A kaptár belsejében állandóan 35 °C körüli a hőmérséklet, magas a páratartalom, és nagy tömegben találhatók rovarok, ezért a körülmények ideálisak a különféle kórokozók, baktériumok, vírusok, gombák számára. A propoliszt a méhek építőanyagként, szigetelésként, védelmi célokra, ragasztóként használják. Propolisszal tömik be a réseket és repedéseket, hogy a kaptár hermetikusan zárt maradjon. A 6 mm-nél nagyobb rések betömésére viaszt használnak. A méhek a propolisszal javítják a lép hibáit.

Az egész kas, kaptár belső felületét bekenik vele, hogy megakadályozzák a penészedést. Minden felületet, az új lépeket is bevonják ezzel az anyaggal, hogy így sterilizálják őket. Bevonják azokat a kis rovarokat, amelyek betévedtek a kaptárba, ezzel bebalzsamozzák őket, így nem indulnak bomlásnak. A propolisz a közösségi immunrendszer része.

Összetétele:

20 °C-on és fölötte a propolisz ragadós és gyúrható; hidegben megkeményedik. Színe többnyire barna, de lehet sárga, zöld, piros, fekete vagy fehér is, attól függően, hogy milyen növényről gyűjtötték.
A propolisz összetétele kaptáronként, területenként és szezononként változik attól függően, hogy a méhek milyen jellegű gyantát találtak az adott területen. Európában nyírek, nyárak, bükkök, égerek, fenyők, vadgesztenye, szilfa és napraforgó adja a gyantát. A legtöbb gyantát ősszel gyűjtik. Egy méhcsalád 50-500 g propoliszt tud adni.

A propolisz kb. 200 féle anyag keveréke. Főbb komponensei: gyanták, balzsamok (50-60%), viaszok (10-30%), illóolajok (8-10%), valamint virágpor, vitaminok, nyomelemek. Mindig találhatók benne zsíroldékony acaricidok, amelyek természetes védőszerek a kártevők ellen.

Legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok. További fontos hatóanyagok: kalkonok, terpének, fenolok és észtereik, poliszacharidok, vitaminok (B1, B2, B6, C, E), aminosavak, enzimek, ásványi elemek (K, Na, Mg, Al, P, Si, Va, Co, S, N, Zn). Bizonyítottan tartalmaz ferulasavat, amitől baktériumölő és baktériumfejlődést gátló hatású (külsőleges felhasználás esetén).

Tinktúra: (alkoholos) Sötétbarna színű, mézes-alkoholos illatú és ízű folyadék
Kivonat: (alkoholmentes) Sötétbarna színű, mézes illatú és ízű folyadék

Adagolási javaslat:

Belsőleg 20%-os tinktúra esetén testsúlytól függően naponta 60-90 csepp. (3 x 20-30csepp) étkezős előtt. Limonádéba, vízbe, kockacukorra, teába vagy egy kanál mézre csepegtessük. Fogyasztása nemcsak kellemes, üdítő érzetet kelt, hanem hasznos is.
Külsőleg hígítás nélkül (pl.: csípésre, kisebb sebek környékére). Teszik tablettákba, krémekbe is.

A propolisz hatása

A propolisz gyógyhatását az emberiség több ezer éve ismeri. Külsőleg és belsőleg is alkalmazható. Sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, antibiotikus összetevőket tartalmaz. A népi és a természetgyógyászat már évezredek óta használja.

Az ókori Egyiptomban balzsamozáshoz használták. A méhcsaládban számtalan méhecske él együtt, nincs a világon olyan nagy állattenyészet, ahol annyi állat élne együtt, mint egy méhkaptárban, mégis ritkák a járványok, mert a propolisz megvédi őket a káros mikroorganizmusoktól.

Egyes források szerint általános jó hatással van sejtjeinkre. Kisérletek bizonyítják, hogy véd a szabad gyököktől, aminek köszönhetően öregedést gátló, regeneráló, tisztító hatása van. Továbbá baktérium, gomba- és vírusellenes hatású. Gátolja a rák növekedését. A természetes bélflórát nem károsítja. Ellenjavallata nincs. Használata csak propolisz-allergiásokra veszélyes.

Mire ajánlott?
  • Külsőleg használható
    • nehezen gyógyuló sebek,
    • nyálkahártya- és bőrgyulladások kezelésére,
    • horzsolásokra, vágásokra,
    • más bőrproblémákra,
    • ízületi fájdalmakra és gyulladásokra,
    • erős hámgyógyító hatása van.
  • Belsőleg
    • légúti betegségekre,
    • húgyutak fertőzéseire,
    • a prosztata- és a fültőmirigy gyulladásai ellen is sikerrel alkalmazzák.
    • A hajszálérrendszerre értágító, vérnyomásszabályzó,
    • a baktériumok-szaporodását gátló,
    • frissítő hatása van.
    • Antioxidáns
További hatások

Rendszeres fogyasztása az általános ellenálló képességet magas szinten tartja. Torokfájás, meghűlés esetén tinktúrás meleg vízzel naponta többször gargalizáljunk. A szájban lévő sebeket ecsetelhetjük is. A vastagbél rákos sejtjeinek növekedését gátolhatja. Elmulasztja az égett sebek gyulladását. Antioxidáns, az oxidatív stressz ellen hat. Ezt a prelines flavonoidtartalommal magyarázzák. Vizes és az alkoholos oldata és kivonata is hatásos mind a gram-pozitív, mind a gram-negatív baktériumok ellen. A rhinovírusok és a herpeszvírusok elleni hatást is kimutatták. Növekedésükben gátolja a bőrgombákat és a candida albicans gombát.

Az állatkísérletek szerint mind a baktériumok, mind a gombák, mind a vírusok ellen hat. A legtöbb hatást a flavonoidoknak tulajdonítják. Az antibiotikus hatást a pinocembrin és galangin, az antimiotikust a pinocembrin és a kávésavészter fejti ki. Mikrobaellenes tulajdonsága miatt megelőzi a fogszuvasodást és más szájbetegségeket; ezt már klinikailag is tesztelték.

(ff mézlexikon.)

Repceméz:
Krémes kincs a gyomornak és az agynak

A repceméz (krémméz) a többi méztől eltérően fehér színnel és krémes állaggal rendelkezik. Már pár napos korában bekristályosodik, és a nagyon apró kristályszemcséknek köszönhetően krémessé válik. Egyedülálló tulajdonságokkal bíró mézfajta, mely nemcsak ínycsiklandó csemege, de számos egészségügyi előnyt is kínál. Krémes állagát a magas szőlőcukor-tartalomnak köszönheti, ami megkülönbözteti a többi méztől. Ez a különleges mézfajta gyógyhatású is, és kiválóan alkalmas gyomorsav túltengés, koncentrációhiány és tanulási nehézségek esetén.

A repceméz eredete és kinézete

A repce (Brassica napus L.) virágainak nektárjából készül. A repce Magyarországon elterjedt növény, így  hazánkban elég gyakori és ismert mézfajta. Jellegzetesen fehér színű, krémes állagú, enyhén édes ízű, virágos illatú. Krémes állagát hosszan megőrzi, viszont a felmelegített repceméz már nem kristályosodik vissza.

A repceméz beltartalmi értékei és jótékony hatásai

A repceméz gazdag vitaminokban (C-vitamin, B-vitaminok, E-vitamin, A-vitamin), ásványi anyagokban (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor, nátrium), illóolajokban és nyomelemekben. Kiemelkedően magas a szőlőcukor (fruktóz) tartalma, ami egyedülálló tulajdonságokkal ruházza fel:

Gyomorsav-szabályozó: Lúgos kémhatású, így segíthet a gyomorsav túltengés tüneteinek enyhítésében.
Energiaforrás: A szőlőcukor gyorsan felszívódó szénhidrát, kiváló energiaforrást jelent sportolók és aktív emberek számára.
Agytápláló: A fruktóz serkenti az agyműködést, segíthet a koncentrációban és a tanulásban.
Emésztést elősegítő: Enyhe hashajtó hatással bír, serkenti a bélmozgást.
Immunerősítő: A vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulnak az immunrendszer jó működéséhez, és erősítik azt.
Gyulladáscsökkentő: Gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.
Természetes köhögéscsillapító: Enyhíti a köhögést és a torokfájást, mandulagyulladást.

Felhasználása

A repceméz sokféleképpen fogyasztható, semleges íze és enyhe illata miatt kiváló édesítő:

Önmagában: Kenyérre kenve, teába vagy joghurtba keverve.
Sütemények, desszertek és müzlik ízesítésére.
Gyógyszerként: Gyomorsav túltengés esetén, étkezés előtt 1-2 evőkanállal.
Kozmetikai célokra: Arcmaszkok és hajápoló készítmények összetevőjeként.

Selyemfűméz:

(selyemkóró, vaddohány)
Ennek az igazi magyar mézkülönlegességnek az ízvilága csodálatos, különlegesen zamatos, intenzív illata lélekmelengető, szinte beleborzong az ember az élménybe. Egyedi ízének és aromájának köszönhetően, a gasztronómiában is sokoldalúan lehet használni, mivel egy természetes és egészséges édesítőszer. Fogyasztható önmagában, csemegeként, de kiváló ízesítője a teáknak, vagy akár a forró nyári napokon, hűsítő limonádéknak. Világos, aranysárga színű.

A selyemfűméz kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik. Pollentartalma alacsony, mert a méhek nem gyűjtik virágporát. Így allergiások is fogyaszthatják. Gyulladáscsökkentő, vérnyomásszabályozó hatású, szervezeterősítő. Jó tárolási körülmények között későn, csak kétéves korában kristályosodik ki. Klinikai kísérletek szerint gyulladás-csökkentés tekintetében a selyemfű méz a második leghatásosabb mézfajta. A selyemfűméz antioxidáns tulajdonságának köszönhetően segít megvédeni a szervezetet a szabad gyökök káros hatásaitól. A mézet használhatjuk köhögés, megfázásos tünetek enyhítésére, torokgyulladás, gyomor- és bélbántalmak, bőrbetegségek, és még sok más betegség kezelésére.

(ff mézlexikon.)

Virágméz:
Méhek Kincse:

A Gyűjtés Művészete Méheink mesterei a gyűjtés művészetének, ahogyan belevetik magukat a napraforgó és a környező mezők pompázó virágainak mélyébe. A természet kifinomult szimfóniáját követve hozzák létre ezt a különleges, tápláló virágmézet.

A Repülés Egyedi Utazás:

Minden repülés egy különleges utazás, ahol a méhek szorgosan gyűjtik a virágok édes nektárját, hogy a nektár legfinomabb ízét és az egészségünket szolgáló gazdagságot hozzák létre.

Az Édes Nektár Varázsa

Ez a művészet nem csak a méhek számára fontos, hanem a mi számunkra is. A méhek gondos munkájának eredményeként kapjuk meg a napfény színeiben játszó, karakteres ízű virágmézet, amely nemcsak az asztalunkat gazdagítja, hanem a méhek és a természet tiszteletteljes művészetét is bemutatja.

 Az Élet Csodáinak Megjelenítése

Ez a gyűjtés művészete valóban az élet apró, értékes csodáinak megjelenítése. A méheink és a virágok harmonikus kapcsolata olyan, mint egy festmény, ahol minden csepp méz egy kis csoda a természet színpompás palettáján

Gazdag Beltartalom:

Ez a méz igazi kincs a természet ajándéktárából, mely rendkívül gazdag ásványi anyagokban, illóolajokban és vitaminokban, táplálkozásunk kiegészítésére tökéletes választás.

Színvilág és Variabilitás:

Az aranysárga, karakteres ízű virágmézet édesítőszerként és sütési, főzési alapanyagként is használhatjuk. A színe változó, az aranysárga napfénytől a mélyebb, sötétebb árnyalatokig terjed.

Évszakok és Tájak Jegyében:

A virágméz összetétele évszakonként és tájanként változik, a gazdag környezeti változatosság virágmézünk minden cseppjét egyedivé és különlegessé teszi.

Gyógyító Erő:

A virágméz nem csupán édesítőként használható, hanem számos jótékony hatással is rendelkezik. A sokféle gyógynövény nektárjának köszönhetően immunerősítő, ezért támogatja a szervezet védekező-rendszerét, és baktériumölő, gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.

Élvezet Minden Cseppben:

Ez a méz egy valódi tápláló élmény, a természet csodájának tiszteletteljes tükre. Minden cseppje a méhek gondos munkájának gyümölcse, amelyet tisztelettel és élvezettel érdemes fogyasztani.

Kreatív Konyha:

Számtalan módja van a méz felhasználásának, édesítés céljából, sütéshez, főzéshez. Egy pohár forró teában, vagy hideg limonádéban, egy szelet pirítósra kenve vagy akár sütemények és desszertek ízesítéséhez is kiváló. Fedezze fel a napfényt, a virágok illatát és a természet csodáját egyetlen csepp virágmézben!

(ff mézlexikon.)

Shopping Cart
Scroll to Top